Változások a szakképzésben, felnőttképzésben – interjú Danyi Vilmossal, pályaorientációs vezetővel

Nagy változás történt a közelmúltban a szakképzés és a felnőttképzés rendszerében. A téma szakértőjét, Danyi Vilmost, pályaorientációs vezetőt kértük meg arra, hogy részletezze nekünk, valamint az érdeklődők és érintettek számára is röviden a változások lényegét.

  • Pályaorientációs vezető – mit takar ez a sokat sejtető titulus?
  • Hivatásomat tekintve tanár vagyok, végzettségemet illetően villamosmérnök, munkakörömet nézve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal egyik kiemelt projektjében (GINOP-6.2.4-VEKOP/16 A 21. századi szakképzés és felnőttképzés minőségének, valamint tartalmának fejlesztése) vagyok pályaorientációs vezető. Gyakorlatilag a szakképzés minden szegmensében megjelenek.

Számos tevékenységem mellett az intézményirányítás különböző szintjein (közép, SZC) is van tapasztalatom. Kuratóriumi tagja vagyok az EUFA alapítványnak, ahol a szakképzés és pályaorientáció terület felelőse vagyok. De ha már pályaorientáció, akkor megemlítem a „Mi a pálya pályaválasztási fesztivált” amelynek alapító tulajdonosa vagyok.

  • Akkor több szemszögből is átlátod, milyen fontos változások történtek a felnőtt szakképzések terén a közelmúltban. Melyek a legfontosabbak közülük?
  • Valóban nagy változások zajlanak a szakképzésben. A következőket látom a legfontosabbaknak:

1. A közoktatás és a felsőoktatás mellett a szakképzés lett az oktatási rendszer egyik alappillére.

A szakképzési rendszer két területre bontható: a szakmai oktatásra (iskolarendszerű oktatás) és a szakmai képzésre (iskolarendszeren kívüli képzés).

A szakmai oktatásban folyik az alapszakmák oktatása, amely ágazati alapoktatásra és szakirányú oktatásra bontható. A szakmai képzéshez tartoznak a kikerült OKJ képzések, szakosítók, ráépülések, speciális képzések, munkakörhöz kötött képzések.

2. Előző ponthoz kapcsolódva az intézményrendszer és a tartalmi szabályozás is átalakult.

Az intézményrendszerben létrejött az 5, vagy 6 éves technikum és a 3, vagy 4 éves szakképző iskola. A képzési idő a szakmajegyzékben található meg. A technikum (T) tipikusan 2 év ágazati alapoktatásra és 3 (néha 4) év, míg a szakképző iskola (SZI) 1 év ágazati alapoktatásra és 2 (néha 3) év szakirányú oktatásra bontható. Mindkét iskolatípus esetén ágazati alapvizsgát kell tenni a tanulóknak (T.:10., SZI.: 9. év végén) és utána választhatnak szakmát, valamint lehetőség van az iskolatípusok és bizonyos műszaki ágazatok közötti átjárhatóságra is.

3. A tartalmi részt megvizsgálva iskolarendszerben középfokú végzettséget szerezhetnek a technikumban. A szakmai vizsga egyben emelt szintű ágazati érettségi vizsgát is jelent, így a technikusi oklevéllel megvan a lehetőség a szakirányú egyetemi tanulmányok folytatására. A szakképző iskolában szakmai bizonyítványt kapnak a sikeres vizsgázók.

A tartalmi szabályozás dokumentumai is változtak nemcsak elnevezésben, hanem szemléletben is. Megjelentek a képzési és kimeneti követelmények (KKK) valamint a programtantervek (PTT) amelyek kialakítása tanulási eredmény alapú. A szakmai képzésben végzettek szakképesítéseket kaphatnak.

A programkövetelmények alapján önállóan dolgozzák ki a szakmai képzésben érdekelt felnőttképzők saját, a képzésük célcsoportjára kialakított képzési programjukat. Az akkreditált vizsgaközpontok pedig ennek alapján mérik és értékelik a képesítő vizsgán a szakmai képzésen részt vett vizsgázó megszerzett szakmai kompetenciáit. Iskolarendszerben és iskolarendszeren kívül is akkreditált vizsgaközpontban történik a vizsga.

4. A tanulók támogatása szempontjából is jelentős változások történtek, hiszen a tanulók ösztöndíjat kapnak. Ezt munkabér válthatja fel amennyiben a tanulók technikumban 11. évfolyamtól, míg szakképző iskolában a 10. évfolyamtól duális szakmai oktatásban vesznek részt. Ennek feltétele a szakképzési munkaszerződés megkötése. A sikeresen végzett tanulók pályakezdési juttatást is kapnak.

5. Megjegyzem, hogy alapszakmákat csak iskolarendszerben, míg részszakmákat iskolarendszerben és felnőttképzésben is lehet oktatni.

6. Újdonság, hogy a szakképzésben megjelennek a rugalmas tanulási utak, így a dobbantó program és műhelyiskola, valamint az orientációs évfolyam is.

7. Fontos megjegyezni az okleveles technikus képzést, amely az egyetemekkel közreműködésével teszi lehetővé a felsőoktatás irányba való könnyebb bejutást.

8. A felnőttképzési rendszerben is jelentősen átalakult. A felnőttképzési tevékenység bejelentés, vagy engedélyezés alapján történhet három területen: részszakmák oktatása, szakmai képzés, egyéb képzés. Ezen képzések kapcsán is van lehetőség ösztöndíjra, valamint hitel felvételére.

– Ezek a változások könnyebbé teszik az erre vágyók szakmai képzését, mint a korábbi rendszer?

– Igen. Ez egy olyan rendszer, amely az alapszakmákra épít szakmairányokkal, így egy jó alapozás után adott a speciálisabb, rugalmasabb fejlődés lehetősége korszerű tartalmakkal. Megjegyzem, hogy két szakma és egy szakképesítés megszerzése lehet ingyenes.

– A vírushelyzet milyen módon befolyásolja a szakképzések kivitelezését, vagy akár az azokra történő jelentkezések hajlandóságát?

– A mellékelt miniszteri rendelet ezt egyértelműen szabályozza. Munkakörömhöz kapcsolódva különböző online tevékenységekkel segítjük a pályaválasztókat, pályamódosítókat, csak néhányat megemlítve:

  • Facebook csoportokkal
  • Pályaorientációs portállal: palyaorientacio.nive.hu
  • Módszertani- és tudásközpont kialakításával és fejlesztésével

A tevékenységek pedig, hogy csak néhányat említsek például: a szülői tájékoztatók, pályaorientációs órák, egyéni tanácsadások

– Mit javasolsz annak, aki most kezdene bele bármilyen szakképzésbe? Várjon inkább a világ visszazökkenésére, vagy vágjon bele?

– A következő folyamatot javaslom az érdeklődőnek legyen az kiskorú vagy felnőtt:

  • mérje fel az érdeklődési területét (kérdőívek, tanácsadás, információk, filmek)
  • tájékozódjon tovább intézményekben, cégeknél, akár online eseményeken

Reményeim szerint a „Mi a pálya?” pályaválasztó fesztivál több ágazatban (elektronika, távközlés és informatika, gépészet, specializált gépjárműgyártás, egészségügy, kereskedelem, turizmus és vendéglátás, kreatív) megvalósul, ahol lehetőség lesz élménypedagógiai alapon kipróbálni az érdeklődőknek az adott ágazatokhoz, szakmákhoz kapcsolódó lehetőségeket.

Abban az esetben, ha megvan, hogy mely szakmai- ágazat érdekli, nézzen hozzá iskolát és jöjjön a szakképzésbe!

Lényeget tekintve tehát igazodni kell a jelen helyzethez és mivel az idő a legnagyobb kincs, ne késlekedjen senki, válasszák a szakképzést, jöjjenek bátran!

Share Article
TOP