Négy ikonikus festő, akik a reklámiparban is nagyot alkottak

Miró - la Caixa

Dalí, Miró, Vasarely, Warhol – sok egyéb mellett az a közös bennük, hogy koruk nagy festői, grafikusai voltak, mindamellett nemzetközi brandek logói, emblémái is a nevükhöz fűződnek

A művészet és a fogyasztóipar azóta fonódik össze, mióta léteznek. Bár talán szeretünk a művészekre, különösen a festőkre úgy gondolni, mint az elfántcsonttornyukba visszavonult alkotókra, akik kizárólag az vászonnak, az ecsetnek és az ihletettségnek élnek és bizonyosan voltak, vannak alkotók, akik így élnek. Ám a többség, akár a legnagyobb nevek is előszeretettel használták kreativitásukat a reklámiparban, a hirdetések, a logók világában  – vagy épp használta alkotásaikat a reklámipar.

Kezdjük a sort Joan Miróval, a katalán festővel, szobrásszal. Különleges ő számunkra a sorból, hisz az Incorpora Magyarország az ERSTE és a La Caixa Alapítvány kezdeményezésével indult el civil szervezetek együttműködésében 2016-ban. A La Caixa az, ami hozzánk köti Mirót. Ugyanis a La Caixa logója, Miró egyik festményének részlete. Nem csoda, hogy a spanyol bank és alapítvány az egyik legnevesebb, Spanyolországban élő alkotó művéből választott magának szimbólumot. A ‘la caixa’ katalánul dobozt jelent, ahogyan az eredeti festményen is egy dobozkában látni a kék csillagot és a színes pöttyöket.

Miró - la Caixa
Miró – la Caixa

Vasarely személye is kedves a szívünknek, hisz magyar származása miatt mindig felkapjuk a fejünket, amint a neve szóba kerül. Victor Vasarely Pécsett született Vásárhelyi Győző néven és nem csak mi, de az egész világ őt tartja az op-art legjelentősebb képviselőjének. Ám nem csak optikai festményei és szobrai hagytak jelentős nyomot a világban, de Franciaországban, ahol élete nagy részét leélte, bekapcsolódott a reklámiparba is. Jelesül a Renault autógyár híres rombusz emblémájának alakulása során az egyik verzió épp az ő nevéhez és kezéhez fűződik. Akkor, 1972-ben számos javaslatot tett az új logó verziójára, melyek közül a cég az alsó sor bal szélső verzióját választotta és évekig használta is.

Vasarely - Renault logói
Vasarely – Renault logói

Salvador Dalí, a szintén katalán származású szürrealista festőművészt talán nem is kell bemutatni. De tudtátok-e, hogy ez a furcsa koponya nem csak az anyagok és terek zseniálisan lehetetlen helyzetben ábrázolásában, de az alkalmazott reklámgrafikában is ugyanolyan virtuóz tudott lenni? A Chupa Chups nyalókák logójának sikeres verzióját Dalí készítette. Ez egy spanyol nyalókamárka addig nem is ment jól, míg a tulajdonosa újraterveztette a brand logót Dalíval, 1969-ben. Innentől olyan vonzó és kívánatos lett a nyalóka, hogy a világ egyik legismertebb édesség márkájává nőtte ki magát.

Dalí - 1969-es Chupa Chups logója

Dalí - 1969-es Chupa Chups logója
Dalí – 1969-es Chupa Chups logója

Aki nem merül el a kortárs, pop-art művészetek világában, az is találkozott már nagy valószínűséggel ezzel a képpel. Egy doboz paradicsomkonzerv, festővásznon, azaz rögtön 32 példányban a New York-i MOMA falán. A híres Campbell’s paradicsomkonzerv című alkotás Andy Warholtól, melyet 1962-63-ban készített. Ez már maga a reklám a vásznon, művészet a fogyasztói társadalomból, festmény hétköznapi tárgyról. Andy Warhol esetében már fordítva alakultak a dolgok a korábbi alkotókhoz viszonyítva. Ő hamarabb volt reklám illusztrátor, mint festő. A kettő ötvözetéből viszont egy komplett művészeti irányzat született.

Warhol - Campbell’s paradicsomkonzerv
Warhol – Campbell’s paradicsomkonzerv
Share Article
TOP