Az ERSTE Alapítvány és a La Caixa Alapítvány kezdeményezésével, civil szervezetek együttműködésével 2016-ban indult Incorpora Program célja a veszélyeztetett helyzetű
Az éves összefoglalókat a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály készíti. A táblázat összefoglalja a tárgyév január 01-étől aktuális
2022. december 7-én az Országgyűlés elfogadta az „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot, ami jelentős munkajogi változásokat eredményezett. Az
Összegyűjtöttünk egy nagy csokor információt és linket, ami igen hasznos lehet bárkinek, aki Ukrajnából érkező menekülteknek szeretne segíteni akár szállás,
AZ INCORPORA PROGRAMOT 5, TELJESEN MÁS TERÜLETEN AKTÍV, ÁM EGYMÁSSAL EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZET/ALAPÍTVÁNY ALKOTJA. EZÚTTAL A MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLATOT MUTATJA BE
AZ INCORPORA PROGRAMOT 5, TELJESEN MÁS TERÜLETEN AKTÍV, ÁM EGYMÁSSAL EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZET/ALAPÍTVÁNY ALKOTJA. EZÚTTAL KOMOLY MÚLTTAL RENDELKEZŐ A MENHELY ALAPÍTVÁNYT
AZ INCORPORA PROGRAMOT 5, TELJESEN MÁS TERÜLETEN AKTÍV, ÁM EGYMÁSSAL EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZET/ALAPÍTVÁNY ALKOTJA. EZÚTTAL AZ EGYSZÜLŐS KÖZPONTOT MUTATJA BE ANNAK
AZ INCORPORA PROGRAMOT 5, TELJESEN MÁS TERÜLETEN AKTÍV, ÁM EGYMÁSSAL EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZET/ALAPÍTVÁNY ALKOTJA. EZÚTTAL AZ IGAZÁN SOKSZÍNŰ DIVERZITÁS ALAPÍTVÁNYT MUTATJA