Négy szakértőnek tettük fel ezt a kérdést. A jövőkutató, a HR szakértő, a pályaorientációs vezető és a pszichológus válaszai következnek.

Több, mint egy éve indult útjára a COVID-19 vírus és átalakította az életünket – rengeteg veszteséget, szorongást, változást hozva. Talán a híres történész-filozófus Yuval Harari nyomán érdemes átgondolnunk, miért lehetünk mégis hálásak ebben a helyzetben. Az történelem során először az emberek egy jelentős részének lehetősége lett kivonulnia a fizikai világból egy olyan világba, ahova a vírus nem tudta követni: a digitális világba. Digitálisan tanulunk, szórakozunk, vásárlunk, dolgozunk, tartjuk a kapcsolatot a barátainkkal… Sosem volt még ilyen korábban, hogy úgy tudjunk elvonulni a otthonunk magányába, hogy közben a legfontosabb, emberiséget ellátó tevékenységek nem állnak meg. A gépesítettségnek és a digitalizáltságnak egy olyan szintjére értünk, amely semmihez sem fogható az emberiség történelmében.
Azonban azon kívül, hogy használtuk azokat a lehetőségeket, amiket már eddig elértünk, rohamtempóban teremtettünk újakat. A cégek biztonságos távmunka állomásokat alakítottak ki, a színészek az előadások új formáit fejlesztették, a vásárlásban robbanásszerűen megugrott a házhozszállítás, senkinek nem új már az, hogyha videóhívásban kell részt vennie. Sok helyen ez új együttműködési formákat nyitott, bebizonyította, hogy távolról is lehet együtt dolgozni, hogy addig elképzelhetetlen módokon lehet megszervezni a munkát és hogy a digitális eszközök egyre nagyobb szerepet játszanak ebben.
Mivel mindenhol változás van, ezért az a kérdés minden szakmában, hogy milyen új képességeket kell kifejleszteni, nem az, hogy milyen új szakmák lesznek. Mert a digitalizáció és az automatizáció olyan erővel változtatta meg a folyamatokat, hogy elsősorban ehhez a hatáshoz kell alkalmazkodni minden fronton. Bár már a COVID előtt is világos volt, hogy a legfontosabb képességek egyre kevésbé a konkrét szaktudások, hanem a tanulási képesség, az önmotiváció, a kreatív problémamegoldás – ezt még sokkal jobban aláhúzta ez a helyzet, amelybe kerültünk. Talán ami a legfontosabb, hogy minden szakmában egyre inkább nyílik az olló azok között, akik képesek haladni a korral, akik képesek új dolgokat megtanulni, akik üdvözölni tudják a változásokat, és azok között, akik csak elszenvedői mindannak, ami történik velük.

Azt gondolom a munkaerő-piac változásait illetően, hogy az iskolarendszerben megszerzett tudás mellett felértékelődnek az önéletrajzokban és így a kiválasztási folyamatokban azok az e-learning kurzusok, amiket egy-egy konkrét feladat köré építettek.

A digitalizáció és a robotizáció – és nem közvetlenül a pandémia – elhozta a betanított munkák, főleg a betanított adminisztrációs munkák szűkülését is. Az egyszerűbb feladatok ellátására képesek lesznek szoftverek, robotok, amire nem, oda viszont kreatív, komplex látásmódú munkavállalók kellenek majd. Tipikus példa erre az ügyfélszolgálat.

A digitalizáción és a robotizáción kívül a környezetvédelem és ezen belül a növénytermesztés technológiai fejlődése is új szakmákat hoz létre. A „szántó-vető” mezőgazdász a jövőben lehet egy irányítóteremben ülő ember, akár mozgássérült is, hiszen a gépeken, földeken már önjáró gépek dolgoznak, amiket hatalmas távolságból is lehet vezérelni. Megjelennek a szakterületek „hídjai”: pl. az informatikában a devops, ami két szakterületet, a fejlesztést és az üzemeltetést egyesíti. Az ilyen „hidak” fogják alkotni a jövő szakmáinak jórészét. Emellett felértékelődik minden, ami „humán”. A testi-lelki egészséggel összefüggő szakmák új erőre kapnak. És nem feledkezhetünk meg az alkotó, mesteri munkákról sem:  a jövőben is szükség lesz olyan igényes, kétkezi alkotómunkára, amire gép nem képes, ahol fontos az ízlés, a tárgyak, terek szépsége. Végül az oktatás is átalakul: a tárgyi tudás digitalizálttá vált mára, de erős szerepet kapott a tudás gyakorlatba ültetése: coaching, mentoring, gyakorlás lesz a tanárok, oktatók új feladata.

Meglátásom szerint a létrejövő és változó munkaköröknek egy része biztosan informatikai központúvá válik. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az elektronika mögött egy folyamatos informatikai, távközlési fejlődés áll (p.l: BIG DATA, Mesterséges intelligencia, szoftverrobotok, biorobotok, távközlési hálózatok és rendszerek, önvezető autók), melyeket a COVID események még inkább gyorsíthatnak.

Azt gondolom, hogy a mobil-applikáció fejlesztés önálló szakmaként nagy súlyt fog kapni. Az adatok kezelésében, tárolásában jelentős szerepe jut a „felhőhöz” kapcsolódó kollégáknak, az ú.n. felhőtechnikusnak. Ebből kifolyólag adatbiztonsági informatikusra is nagy szükség lesz.

Megjelennek az online világ folyamatait segítő szakmai tanácsadók, mentorok, menedzserek is, az adatmenedzserek. Mindez hardver nélkül nem működik, így szűkség lesz IT menedzserekre is.

A 3D technika megjelenik egyre több ágazatban, mint pl. az egészségügyben. Szükségszerű lesz a 3D folyamatmenedzser ezen feladatokra.

Valamint fontos, hogy a mentális segítők is belépjenek az online rendszerbe (üzemzavar esetére ☺ ).

A fentiek alapján úgy vélem, hogy megszűnő, átalakuló szakmák a következők lesznek: adminisztrátori, irodai jellegű munkakörök, gyártósori feladatkörök, gépkezelők, kreatív ipari munkakörök, bizonyos mezőgazdasági munkakörök, gyorséttermi feladatkörök.

Ahogyan egy személyes trauma után is szükségünk van a traumatikus események személyiségünkbe történő integrációjára ahhoz, hogy életünket megfelelő állapotban folytatni tudjuk, úgy a társadalomnak, az országnak, a munkaerő-piacnak is szüksége lesz erre a járványügyi vészhelyzet után. Történtek elbocsátások, munkaköri változások, távmunkára való átállás, munkaidő módosítások és még folytathatnánk a sort.

A Covid – mint globális trauma – hatásai feltűnően és észrevétlenül is felüthetik a fejüket a munkaerő-piacon: a járványhelyzet során nem végezhető állásokat egyéb pozíciók válthatnak fel. Óriási szerepet játszhat a „Mi lesz, ha megint jön egy hasonló helyzet?” gondolatnak a tudatos vagy tudattalan megjelenése mind a munkáltatókban, mind az álláskeresőkben, munkavállalókban.

A digitalizáció lehetővé teszi a helyváltoztatás nélküli és ezáltal vészhelyzetben, valamint azután is megvalósítható munkavégzést, ami számos, többek között gazdasági előnnyel járhat. Ugyan nem minden munkakör végezhető home office-ból, ahol azonban volt erre esély, ott az átállás rendkívül gyorsan megtörtént. Így könnyen háttérbe szorulhat a korábban fontos, akár a végső kiválasztást befolyásoló, munkavégzés helyéhez közeli lakóhely is például.

A trauma tehát mind a munkáltatókban, mind a munkavállalókban nyomot hagyhat, tovább élhet, ezáltal – sok esetben akár tudattalanul – befolyásolva a munkaerő-piac működését.